...Nagyon nehéz bármit írni...
Az Én Drága Kisfiam ma 9 óra 15 perckor eltávozott az élők sorából. Nagyon hosszú szenvedés után...
Felfoghatatlan és egyelőre feldolgozhatatlan, hogy itt hagyott minket. Az a fájdalom, amit érzek leírhatatlan és nem tudom, hogy valaha el fog e múlni... Az utolsó pillanatig hittem, hinni akartam, hogy meggyógyul, és újra nagyokat kacag majd a nyakamban. Hihetetlen erős volt ez a Kisfiú kitartott és küzdött, amíg csak lehetett. Azaz Édes Drága pici szíve soha nem akarta feladni, mert ő nagyon akarta még Apáékat látni...
Pénteken jött a rossz hír, hogy a két nappal azelőtt levett csontvelő nagyon rossz eredményt mutatott. A betegség újra elhatalmasodott rajta. Az utóbbi 6 hétben naponta kapott sejtstimuláló végül a rossz sejteket indította be. Tudtuk, hogy ez benne van a pakliban, mert ennél a betegségnél sajnos előfordul, hogy nem csak a jó sejtek indulnak el. A feleségem volt benn a picinél és vele közölték az orvosok, a rossz hírt, valamint, hogy Beni olyan állapotban van, hogy nem lehet ráküldeni a következő kemot... Ezért maximum pár hete van már hátra... Le voltak törve és elmondták, hogy ők sem erre számítottak.
14:00-kor tudtam meg, hogy a Kisfiam menthetetlen... Felfoghatatlan volt az egész. Rohantam be a kórházba, hogy a feleségemmel és a pici fiammal lehessek. Az intenzíven síri hangulat fogadott, a nővérek is teljesen maguk alatt voltak... Benike békésen aludt, feleségem könnyek közt simogatta pici kezecskéjét. Én gombóccal a torkomban simogattam a fejecskéjét.
Szombaton a szüleim is bejöhettek elbúcsúzni Benitől. Miközben haladtunk a szobája felé az egyetlen férfiápoló lépet oda hozzám és megkérdezte, hogy, hogy vagyunk. Elcsukló hangon mondtam, hogy nagyon rosszul. Azt válaszolta, hogy ők is teljesen le vannak döbbenve.
Az utolsó napjaiban azok voltak vele, akik talán a legjobban szerették. Szombattól, már szinte mindent lealítottak nála, már csak a fájdalomcsillapító, altató és az infúzió mentek. A vérnyomása kezdett leesni és vérzett a belecskéje és a gyomra is... A nővérke elmondta, hogy folyamatosan kapja a fájdalomcsillapítót és az altatót, hogy semmit ne keljen megélnie ebből az egészből... Már nem vettünk fel kesztyűt, hogy érezhessük a bőrét...még utoljára... Az arca gyönyörű volt most is, egyáltalán nem látszott rajta, hogy haldoklik az én Édes Benikém... A nagyszülők zokogva búcsúztak kicsi unokájuktól a 9 hónapos Benedektől... És mi sem bírtuk könnyek nélkül. Vasárnap a másik nagyszülők is eljöttek elbúcsúzni, nem kisebb fájdalmak közepette...
Vasárnap már látszott, hogy nem sok van már neki hátra... Egyre vizesebb, ödémásabb lett a Kisfiam. Előző nap még a karunkba fogtuk, aznap már nem akartunk ezzel plusz fájdalmat okozni neki. Simogattuk, puszilgattuk és kértük, hogy ne küzdjön tovább, alukáljon szépen és szárnyaljon egy jobb világ felé...
Ma délelőtt végül feladta Beni... Nagyon fájt, de megkönnyebbültem, hogy nem szenved tovább... Bementünk, hogy még egyszer láthassuk a kis Drágát, utoljára... Feküdt a kis ágyában békésen, az asztalon gyertyát gyújtottak az intenzív dolgozói a tiszteletére és a műszakban levő orvosok és nővérek sorban odajöttek hozzánk és kifejezték részvétüket... Nem bírtuk zokogás nélkül. Elképesztő, hogy mennyire szerették, és mennyire akarták, hogy meggyógyuljon Benike... Maradtunk még egy kicsit, elbúcsúztunk tőle, közben a kezemben tartottam hideg kis kezecskéjét...
Sohasem fogom elfelejteni ezt a Csodálatos Kisfiút, örökké szeretni fogom, amíg élek. Látom magam előtt édes kis mosolyát, hallom kacaját...
Nagyon, nagyon fáj Beni elvesztése és nem tudom mikor fog elmúlni... Felfoghatatlan, hogy történhetett ez vele és velünk, hogy lehetett ilyen kegyetlen az élet... Reményt adott nekünk, egy igazi kis angyal volt.
Repülj kicsi szívem egy jobb világ felé és játssz, játssz, az angyalokkal játssz...
Nagyon szeretlek én Édes pici Fiam...
