"a kis harcosok"

BOGI ÉS BENI

BOGI ÉS BENI

Sopron: Neurorehab 2.0

2016. április 20. - Peet38

 

Újra a soproni Neurorehabilitációs központban jártunk:

 

20160414_160802.jpg

 

Vasárnapi megérkezésünk után, Dr. Málly Judit főorvos asszony megvizsgálta Bogit és ismét bejelölte a buksiján azokat a pontokat, ahova majd egy hétig az rTMS kezeléseket kapja. Este meg is volt az első és várakozásunknak megfelelően nem repesett az örömtől, sírt és folyamatosan menekülni próbált a kattogó szerkezet elöl.


20160415_073450.jpg

 

 Hétfőn kezdődött a nagy üzem. Reggel tDCS és rTMS kezelésekkel kezdtünk, majd jött egy kis masszírozás és egy 40 perces gyógytorna. Az ebéd és a két órás alvás után újra egy 40 perces gyógytornával folytatódott a nap, majd egy újabb rTMS kezeléssel zárult. Hétfőtől, péntekig így teltek tehát a napok és szerencsére a beosztásunknak köszönhetően délelőtt a masszázs előtt és délután az utolsó kezelés után is ki tudtunk menni Bogival egy-egy órát sétálni. Sőt még játszótérre is eljutnunk egyszer, ahol hintázhatott egy nagyot. Nagyon izgultunk, hogy, hogy viseli majd kislányunk a gyógytornákat, mivel az elmúlt közel 1,5 hónapban a folyamatos betegségek miatt kevesebb fejlesztést kapott. Szerencsére sikerült ugyanazt a gyógytornászt kapnunk a délelőtti foglalkozásra, vele az előző soproni itt tartózkodásunkkor is nagyon meg voltunk elégedve, mert nagyon jól tudta Bogit kezelni és határozottan nagy hozzáértessél tornáztatta. A délutáni foglalkozásra, most egy másik gyógytornász hölgyet kaptunk, mint előző itt tartózkodásunk alkalmával. Nagy örömünkre, gyorsan meg találta a hangot kislányunkkal, így nagyon eredményes foglalkozásokat tudott tartani. Persze mindkét foglalkozás nagy sírásokkal és ficánkoló menekülésekkel volt tarkítva, úgyhogy mindenki tudta az épületben, hogy mikor vannak Boglárkának a gyógytorna órái. Továbbra is több energiát fordított a menekülésre, ellenkezésre, mint a feladatok elvégzésére, persze így is nagyon ügyes volt, sőt sokkal jobban ment neki, mint amire az előzmények miatt számítottunk. A masszőrnek ugyanazt kaptuk, mint legutóbb. Nagyon jól ért a gyerekek nyelvén, jobbat nem is kaphattunk volna. Bogi is kedvelte, bár a péntek kivételével minden masszírozás elején sírdogált egy kicsit, majd a felétől már kimondottan élvezte a foglalkozást. Pénteken pedig már az elejétől nagyon egymásra találtak.

A tDCS kezelések reggelente voltak és igazi kihívást jelentettek számunkra, ugyanis a kezelés 20 perce alatt végig le kellett foglalnunk Boglárkát különben... Mesélek is erről egy történetet. Egyik reggel, talán szerda lehetett, én voltam a soros, hogy szórakoztassam a kisasszonyt. Jól el is voltunk az elején, játszottam neki a plüss pelikánjával ő pedig nagyokat nevetett. Az egyik ilyen nagy kacagás eredménye az lett, hogy a három vezetek közül az egyik kicsúszott a szerkezetből. Mikor észrevettem gyorsan visszadugtam, reménykedve, hogy nem szakad meg a kezelés. Izgatottan figyeltem a kijelzőt, ami persze rögtön errort jelzett, így elindultam az öt lépésre lévő kezelőbe, hogy szóljak az rTMS kezelést végző hölgynek, hogy valami baj van a szerkezettel. Mielőtt elindultam, azért Bogi kezébe nyomtam a pelikánt, reménykedve, hogy arra az 5 percre lefoglalja. Mint kiderült hiába... Mikor visszaértünk a kezelő hölggyel Bogihoz, elkepesztő látvány fogadott. Kislányom az összes vezetéket kihúzta a két érzékelőt kiszedte a fejére rakott géz fejpánt alól és az érzékelőkről is leoperálta a szivacsokat, melyek szanaszét hevertek a földön, ö pedig hatalmasakat kacagva játszadozott a pelikánjával... :) Nem tudtam mit csinálni, elnevettem magam. A kezdeti sokk után a kezelő hölgy is mosolyra fakadt, majd közösen összeszedtünk mindent és újra felhelyeztük Boginak a tDCS kezelést. Reménykedtem, hogy legalább a fele idő eltelt mikor leállt a kütyü, de szomorúan konstatálnom kellett, hogy összevissza 5 percen voltunk túl, tehát még hátra volt 15 perc... Ebben a 15 percben már nagyon figyeltem a kisasszonyra, nehogy kihúzhassa a vezetékeket vagy bárhogy leállítsa a kezelést. Percenként tekingettem a szerkezet órájára, nagyon, nagyon hosszú negyedóra volt ez, rendesen leizzadtam. :)

 

image-67c7464880f099f806292e8effa041b8b9a67a821453330354e361b9c5e47acf-v.jpg

 

Általános vélemény volt Boglárkával kapcsolatban, hogy az előző itt tartózkodásunk óta sokat fejlődött. A gyógytornásztól a kezelőkig mindenki ezt hangoztatta. Nagyon örültünk, hogy ők is így látják, főleg a gyógytornász véleménye volt kellemes meglepetés. A gyógytornákon egyébként napról napra ügyesebb volt Bogi. Az pedig egyértelműen kiderült, hogy a hátát kell még sokat erősíteni, mert ott a legnagyobb a lemaradás. Mert állásról addig nem is álmodhatunk, míg a hát izmokat nem hozzuk megfelel állapotba. Persze állítógépben, vagy függesztőrácson addig is szükséges, hogy állítgassuk, mert mindenképpen szoknia kell a helyzetet, illetve vigyáznunk kell arra is, hogy minél kevésbé rövidüljenek meg az achilles ínnak a lábában.

 

image-e630a7bdd562bdb59c7f3a1eee277d92d0ac3edec444ec41f0869cb63b78728e-v.jpg

 

Ügyeske volt egész héten Bogi, a nagy tiltakozások ellenére is szépen csinálta a feladatokat. Délutánonként jókat aludt, este pedig a fürdés előtt nagyokat játszottunk vele az ágyunkban, mert ott bőven volt helye mozgolódni. Csütörtökön újra megvizsgálta a doktornő és, többek között, elmondta, hogy ö úgy látja, be fog indulni a beszéd Boginál és remélhetőleg minél előbb sor kerül erre.

Összességében tehát, egy sikeres hetet zártunk Sopronban, és Boglárka is, és mi is, jól elfáradtunk a végére. Hogy hány ilyen 1 hetes kezelés kelhet, azt most még nem lehet megmondani 2-3 biztos, a többit pedig majd meglátjuk. Ráadásul azért is nehéz ezt megmondani, mert míg a gyógytornáknak már 1 hét után látható eredménye lehet, az rTMS és tDCS kezeléseknek, van, hogy csak kb. 1 hónap múlva jelentkezik a hatása. Mindenesetre megyünk tovább és küzdünk kislányunkért, hogy minél teljesebb életet élhessen!

20160414_161007.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bogibeni.blog.hu/api/trackback/id/tr708648222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása