Az emlékezés folytatódik...

2015.07.22.

"Az elmúlt hét elejéig szépen tovább csökkent a bilirubin értéke valamint a gyulladásos érték (crp) is. A pocakja egyre szebb lett, lement 48cm - re is! Ez annyira biztató volt, hogy többször hasra lehetett fordítani Benikét. Látszott, hogy nagyon élvezi, hatalmasakat aludt így hason. Szóval napról napra mindig jobbak voltak az értékei, míg a hét elején sajnos elkezdtek stagnálni. A sejtszám és a trombocita addig sem ugrált a magasba, de akkor a többi érték is megtorpanni látszott. Szörnyű volt ez az egy helyben toporgás, ráadásul továbbra is sokszor lázas volt. Folyamatosan hűtötték, állandóan alatta volt a hőtartó takaró. Az újra emelkedő gyulladásos érték miatt, minden szondát, a katétert és a lélegeztető tubust is kicserélték, hátha így meg tudják szüntetni, illetve ki tudják küszöbölni a további fertőzéseket. Pár nap pihentetés után elkezdték mindkét szondán keresztül táplálni, először cukros vízzel, majd pár nap múlva a vékonybeles szondán először higított tápszerrel, majd normál keverésű sűrűbb tápszerrel is. Tehát elindult végre újra a gyomron és vékonybélen keresztüli táplálás is, ráadásul szépen lassan elkezdték csökkenteni a fájdalomcsillapítók és egyéb bódító szerek mennyiségét is. Végre újra elkezdtünk reménykedni és folyamatosan imádkoztunk, hogy működjön a táplálása a picinek."

"Tovább csökkent a bilirubin szint, elindult a táplálás csak sajnos a sejtszám és trombocita szám nem akart emelkedni... Hiába kapta a stimulálót naponta a sejtszám csak nagyon kis mértékben nőt, vagy inkább néha csökkent... De mindezektől függetlenül tényleg nagyon reménykedtünk... Egészen a tegnapi keddi napig..."

"Apáék rendületlenül jönnek és beszélnek hozzám... simogatnak, babusgatnak, amennyire csak lehet... kesztyűs kézzel... Anya kéri, hogy küzdjek, ahogy eddig, mert hihetetlenül erős és bátor kisfiú vagyok... Szeretne újra megpuszilgatni, az ölébe venni... Jaj de jó lenne Édes Anyucikám... küzdök, de nem megy... Nagyon fáradt vagyok... Aludnom kell mélyen, nagyon mélyen..."

"Kedden a feleségemet azzal fogadták, hogy Beni újra vérzik a széklete újra friss vérrel volt tele és a gyomrán keresztül is szívtak le vért... A táplálást leállították... A pocakja ismét kezdett egyre nagyobb lenni, kb.: 55cm, pedig már volt 48cm is... Egész nap fájdalmai voltak, sehogy sem tudták megnyugtatni és bármit adtak nem nagyon használt... Nagyon szenvedett a pici fiú... Már megint, még mindig... A feleségem is természetesen kiborult, de ki ne borulna, ki ha hónapok óta azt kell néznie, hogy a gyermeke szenved, szenved és szenved... Ha hozzá érünk már sír, mert azt hiszi, már megint csinálni akarnak vele valamit... A nővérek és még az orvos is próbálták vigasztalni a feleségemet kisebb, nagyobb sikerrel..."

"Mikor megérkeztem már bealudt, nyoma sem volt rajta az egész napos fájdalomnak és szenvedésnek olyan békésen pihent. De a pocakja megint nagy volt... Óvatosan megsimogattam nehogy fájdalmat okozzak neki. Annyira feszült szegénykémnek...szorongatta a torkomat az elkeseredés és a fájdalom... Beszéltem hozzá, elmondtam mennyire büszke vagyok rá, hogy ilyen erős kisfiam van. Simogattam a fejét és pici kezecskéjét és közben arra gondoltam, hogy mennyire várom, hogy megpuszilgathassam, és újra hallhassam a kacagását. Több mint két hónapja, már amikor utoljára ránk nevetett és rugdalózva örült nekünk. Soha nem fogom elfelejteni azt a napot, amikor minden összeomlót délután kettőkor még nagyokat kacagott ránk kis kórházi ágyában, majd két órával később minden összeomlott és elindultunk felfedezni a pokol 9 bugyrát... Vajon hányadiknál tarthatunk..."

"Nehezen bírjuk... Nagyon fáj így látni a fiamat... Elkeserít, hogy az orvosok egyre tanácstalanabbak... Ki fogja meggyógyítani, ha ők nem..? Hova forduljunk, ahol segíteni tudnak rajta..?

Nem akarom elveszíteni a kicsi fiamat...nem akarom így látni őt... Otthon bárhová nézek, mindenhol őt látom, a parkettán, szőnyegen, ahogy négykézlábra áll és rám kacag, a kiskádban, ahogy a halacskájával játszik, közben rám tekintve huncut mosolyával és a kiságyában, ahogy alszik édesdeden... Így szeretném újra látni őt, nagyon, nagyon szeretném...

Most nagyon nehéz. El sem tudom képzelni mit tettünk, hogy ezt kapjuk az élettől... Mit tett ez a kisfiú, hogy ezt kapja az élettől..?"

2015.08.03...

...Nagyon nehéz bármit írni...

Az Én Drága Kisfiam ma 9 óra 15 perckor eltávozott az élők sorából. Nagyon hosszú szenvedés után...

Felfoghatatlan és egyelőre feldolgozhatatlan, hogy itt hagyott minket. Az a fájdalom, amit érzek leírhatatlan és nem tudom, hogy valaha el fog e múlni... Az utolsó pillanatig hittem, hinni akartam, hogy meggyógyul, és újra nagyokat kacag majd a nyakamban. Hihetetlen erős volt ez a Kisfiú kitartott és küzdött, amíg csak lehetett. Azaz Édes Drága pici szíve soha nem akarta feladni, mert ő nagyon akarta még Apáékat látni...

"Pénteken jött a rossz hír, hogy a két nappal azelőtt levett csontvelő nagyon rossz eredményt mutatott. A betegség újra elhatalmasodott rajta. Az utóbbi 6 hétben naponta kapott sejtstimuláló végül a rossz sejteket indította be. Tudtuk, hogy ez benne van a pakliban, mert ennél a betegségnél sajnos előfordul, hogy nem csak a jó sejtek indulnak el. A feleségem volt benn a picinél és vele közölték az orvosok, a rossz hírt, valamint, hogy Beni olyan állapotban van, hogy nem lehet ráküldeni a következő kemot... Ezért maximum pár hete van már hátra... Le voltak törve és elmondták, hogy ők sem erre számítottak."

"Az utolsó napjaiban azok voltak vele, akik talán a legjobban szerették. Szombattól, már szinte mindent leálítottak nála, már csak a fájdalomcsillapító, altató és az infúzió mentek. A vérnyomása kezdett leesni és vérzett a belecskéje és a gyomra is... A nővérke elmondta, hogy folyamatosan kapja a fájdalomcsillapítót és az altatót, hogy semmit ne keljen megélnie ebből az egészből... Már nem vettünk fel kesztyűt, hogy érezhessük a bőrét...még utoljára... Az arca gyönyörű volt most is, egyáltalán nem látszott rajta, hogy haldoklik az én Édes Benikém... A nagyszülők zokogva búcsúztak kicsi unokájuktól a 9 hónapos Benedektől... És mi sem bírtuk könnyek nélkül. Vasárnap a másik nagyszülők is eljöttek elbúcsúzni, nem kisebb fájdalmak közepette..."

"Még mélyebben vagyok, még kásásabb minden... Nekem most jó így... csak aludni akarok, mert akkor nem fáj... Érzem, hogy simogatnak... Anya és Apa... a kezükkel... a CSUPASZ kezükkel..! FANTASZTIKUS..! Nagyon távolról érzem, de fantasztikus... Mióta vártam erre... végre újra érezhetem az érintésüket... Itt vannak a Nagymamáim és Nagypapáim is... sírnak... Anyáék és ők is... Újra Anya karjába vagyok... mióta vártam erre... és milyen finom... bár alig érzékelem... Nagyon szeretlek titeket, ne sírjatok... Nekem most jó így, mert nem fáj... Így mélyen, mert így nem fáj..."

"Ma délelőtt végül feladta Beni... Nagyon fájt, de megkönnyebbültem, hogy nem szenved tovább... Bementünk, hogy még egyszer láthassuk a kis Drágát, utoljára... Feküdt a kis ágyában békésen, az asztalon gyertyát gyújtottak az intenzív dolgozói a tiszteletére és a műszakban levő orvosok és nővérek sorban odajöttek hozzánk és kifejezték részvétüket... Nem bírtuk zokogás nélkül. Elképesztő, hogy mennyire szerették, és mennyire akarták, hogy meggyógyuljon Benike... Maradtunk még egy kicsit, elbúcsúztunk tőle, közben a kezemben tartottam hideg kis kezecskéjét..."

"Valami húz... valahova messzire... Látom Anyát és Apát az ágyam mellett és magamat is. Simogatják a lábamat, kezemet, csupasz kézzel. Nem érzek, semmit nem érzek. Szeretnék szólni nekik, megérinteni az arcukat, de nem megy... Nekem már jó így, mert nem fáj... Ég veled narihali, csibike, ágyacskám, legyél a nővéremé, hogy ő is olyan nagyokat aludjon benned, mint én. Ég veletek csodás fürdések Apával, varázslatos játékok és egymáshoz bujás Anyával. Ég veled nővérkém, nagyon, nagyon szerettelek, kitartásomat tőled lestem el... Ég veletek Papák, Mamák, odaadásotokat soha nem felejtem el...

Ég veletek drága szüleim... soha nem foglak elfelejteni titeket... csodás volt minden veletek töltött perc... Köszönöm, hogy élhettem... Olyan jó lett volna felnőni veletek..."

"Sohasem fogom elfelejteni ezt a Csodálatos Kisfiút, örökké szeretni fogom, amíg élek. Látom magam előtt édes kis mosolyát, hallom kacaját...

Repülj kicsi szívem egy jobb világ felé és játssz, játssz, az angyalokkal játssz..."