Elmaradt a szemműtét...
Sajnos azért számítani lehetett rá. Bogi az utóbbi 2 hétben beteg volt, ráadásul a második hét volt a durvább. Több napig láza is volt és csúnyán be is hurutosodott. Hétvégére már jobban volt de sajna még mindig nagyon köhögött. Kedden kellett lemennünk a gyerekorvoshoz, hogy ha minden oké megadja a papírt, hogy mehet a műtét. Sajnos nem adta meg, mint mondta nem akarja vállalni a kockázatot, amiben teljesen igaza volt, mert a felső légutakban még mindig hurutosnak hallotta. Azt ajánlotta, hogy másnap menjünk mindenképpen el a tervezett aneszteziológusi vizsgálatra, hogy ő mondja ki véglegesen, hogy Bogi műthető e csütörtökön vagy nem. Szerdán megvizsgálta az anesztes és úgy döntött, hogy semmiképpen sem vállalná a kockázatot, mert kislányunk szerinte sincs még olyan állapotban és egyébként is lázas állapotok után legalább 2 hetet szoktak várni a műtéttel. Azt ajánlotta, hogy konzultáljunk a doktor úrral, hogy esetleg egy hét múlva meg tudná e műteni.
A doktor úr sem tudott sokk jóval kecsegtetni, sőt mikor meglátta a központi rendszerben, hogy a mitokondriális DNS vizsgálatakor találtak egy eltérést Boglárkánál, rögtön kijelentette, hogy amíg nincs konkrét eredményünk nem műti meg Bogit, mert túl kockázatos lenne.
Egyelőre tehát így állunk, a műtét elmarad. Legjobb esetben is május jöhet szóba persze csak akkor, ha addig lesz valamilyen eredményünk az elsődleges betegségről, ami esetleg ezt a másodlagos eltérést okozza... Sajnos amilyen lassan jönnek az eredmények a május is álomnak tűnik... Ismét megrekedtünk...