Benike tegnap lett volna 1 éves...

Ahogy ígértem jelentkezem egy bejegyzéssel, vagyis akarom mondani két bejegyzéssel. Egybe szerettem volna feltenni, de egyrészt sajnos még nem lettem vele teljesen kész másrészt olyan hosszúságú kezd lenni, hogy úgy döntöttem megérdemli, hogy két részes legyen.

Szerettem volna így születésnapja alkalmából, egy kicsit másképp, Beni oldaláról bemutatni az ő kis életét, ezért úgy döntöttem úgy írom meg, mintha ő mesélné el.

Jöjjön tehát az első rész...

Benedek vagyok, Apáék csak Beninek hívtak. Szeretném elmesélni rövid kis életemet, melyet nagy részben Anyáékkal és nővérkémmel, Bogival töltöttem. De előtte még rájuk nézek, hogy éppen mit csinálnak.

Ó Apa éppen fürdeti a nővérkémet! Hallgassunk csak bele:

- Most megmossuk a bal fülecskét, majd megmossuk a jobb fülecskét is. Jöhet a fejecske is, úgy ni. Megmossuk a bal szemecskét, csipu, csipu csipuszka, gyere ki te csipuszka. Nagyon ügyes vagy kicsikém! Jöhet a jobb szemecske csipu, csipu, csipuszka gyere ki te...

Jaj, mennyire szerettem én is Apával fürödni... Gyengéden mosott meg mindig és sokszor énekelt is. Szinte mindig Apa fürdetett, mekkorákat kacagtunk a vetkőzésnél... Nagyon szeretlek Apa! Most megnézem Anyát is. Éppen mosogat és...egy könnycsepp gördül le az arcán... ó Drága Anyácskám, biztos arra gondolsz Te is, hogy milyen nagyokat játszottunk ilyenkor a karodban. Milyen nagyokat nevettünk... Nagyon, nagyon szeretlek Anyukám!

Szóval hogy is kezdődött? Nézzük onnan, amikor megszülettem. Amikor kivettek Anya pocijából, nagyon furcsa volt minden. Mindenki zöldben volt körülöttem és egy bácsi tartott a kezében. Anyu mosolygott, látszott, hogy boldog. - Milyen szép nagy vagy Kisfiam - mondta. Ezután jött egy néni és bevitt egy kis szobába, ahol Apukám egy fotelszerű székben ült félmeztelenül. Odavitt hozzá és óvatosan ráhelyezett a mellkasára. Nagyon finom meleg volt ott. Ő kedvesen becézgetett és közben simogatott én pedig kerestem a cicit, mert éhes voltam. Meg is találtam, de nem engedték, hogy megszívjam. Apa azt mondta, hogy azzal nem járnék jól, mert abból nem jön semmi, és, hogy nemsokára jön Anya és akkor majd szopizhatok.

3 nap múlva jöttünk ki a kórháznak nevezett nagy épületből és apa vitt minket haza. Nagyon szép ágyikót kaptam, nagyokat tudtam benne durmizni. Másfél hónapos voltam, amikor egyik este miközben alukáltam Apáék ágyában, hallottam, hogy nővérkém keservesen sír a szüleim pedig aggódva beszélgetnek egymással. Azt hitték mélyen alszom, pedig én hallottam, ahogy hűtőfürdővel küzdenek, hogy levigyék a nővérkém lázát. Szerencsére nagyjából sikerült is nekik, és míg Bogi Anyáék ágyában, egy szál pelusban lassan elszenderült, én is mélyebben bealudtam.

Bogi sajnos beteg lett, valamilyen vírus nevezetű betegsége volt és sajnos két nap, múlva én is elkaptam... Szerencsére nekem nem volt olyan magas a lázam, viszont folyamatosan folyt valami az, orromból, amit Apa folyamatosan szívogatott, egy olyan berregős valamivel, amit nagyon utáltam. Folyton menekülni próbáltam, de mindhiába Apa nem engedte, amíg ki nem tisztította az orromat. Nagyon utáltam ezt a szerkentyűt, nem fájt, de olyan furcsa volt, amikor az orromban motoszkált. De akár Apa, akár Anya használta, mindig megpuszilgattak, megnyugtattak utána. Nagyokat ettem és egyre kíváncsibban figyeltem a körülöttem egyre jobban kibontakozó világot.

Eljött a december és szépen a karácsony. Nem sokat fogtam fel ebből az egészből, hiszen nagy részét átaludtam. :) Annyira emlékszem, hogy Anya és Apa szép ruhát vettek fel és a nővérkémet is és engem is ünnepi ruhába öltöztettek. Szép fények voltak egy tüskés növényen, amit Apa fenyőfának hívott. Jártunk mindkét Mamánál és Papánál és a rokonoknál. Mindenféle csomagokat adtak egymásnak és állítólag mi is kaptunk ezekből. Jártunk kézről, kézre és közben kis dobozokból folyamatosan fények villantak fel. Szépen teltek a hónapok és én is cseperedtem. Elkezdtem négykézlábra állni, sőt haladtam is hátrafelé. Egyszer egy ilyen tolatásnál addig, addig mentem, míg bele nem ütköztem valamibe. Küzdöttem, hogy tovább haladjak, de csak nem ment. Ekkor hallottam meg Anya hangját - Beni végállomás, már bent vagy a konyha közepén. Nagyon ügyes kisfiú vagy, és megsimogatta a fejemet. Én széles mosollyal és nagyokat kurjongatva néztem fel rá. Ebben az időben, volt egy kedvenc időtöltésem. Miközben négykézlábra álltam, úgy, hogy kinyomott popsival szinte csak a lábujjaimon támaszkodtam, időközönként előre dőltem a parkettára és nagyokat fújtam, hogy csak úgy fröcsögött a nyálam. Imádtam ezt csinálni és nagyokat kacagtam közben. Ilyenkor Apáék is velem nevettek, majd felraktak inkább a játszó szőnyegre, mondván, ne nyaljam, faljam annyit, a padlót, mert még elkopik. Ó a játszószőnyeg... Szerettem rajta leni, mert ilyenkor ott lehettem a nővérkém mellett és nézhettem mit csinál. Ő, ha meglátott nagyokat nevetett rám és megpróbált megsimogatni, amiből legtöbbször inkább pofon lett, de ez nem fájt, úgyhogy engem annyira nem zavart. Bezzeg, amikor néha játékból megharapott akkor viszont hatalmas ordításba kezdtem. Fájt, de még mennyire, hogy fájt, a karom volt a kedvence. Ilyenkor Anyáék vigasztaltak, Bogit pedig egy kicsit arrébb rakták. - Nem akar ám bántani csak nagyon szeret, gyere kicsi fiam minden rendbe, és Anya a kezébe vett és puszilgatta az arcomat. Egyébként Apáékat is harapdálta, általában amikor jött a foga. Szóval nagyon szerettem a játszó szőnyegen lenni főleg mikor már egyre jobban meg tudtam fogni a játékokat. Forgattam ismerkedtem velük, a cumimat is meg tudtam már fogni és rakosgattam a számba, ki-be, ki-be, érdekes volt, ahogy egyre közelebb jött, majd távolodott, és amikor simán betaláltam a számba maga volt a boldogság. Jó dolog az a cumi, amikor sírtam és berakták a számba, furcsa mód szépen megnyugodtam, miközben rendületlenül szopogattam és forgattam a számban. A kedvenc játékom egy műanyag labda volt, ami körbe lyukacsos volt és belül volt egy még kisebb labda, amiben valami csörgött, zörgött. Nagyokat játszottam vele, folyton megpróbáltam a számba venni, hátha azt a belső labdát is meg tudom harapni, vagy legalább megnyalni. Egyszer Bogival is nagyot küzdöttünk vele, ő nevetett, ha megkaparintotta, én sírtam, ha elvette. A végén hagyta, hogy az enyém legyen, majd odafordult felém kacagva. Nagyon jól meg voltunk a nővérkémmel, nagyon szeretett és én is nagyon szerettem őt. Sokszor tornáztak vele mellettem a földön és bár sokszor csodálkoztam, hogy neki miért olyan nehéz egyes gyakorlat, amit én könnyen megcsinálok, de nagyon büszke is voltam rá, hiszen soha nem adta fel. Ekkor elhatároztam, hogy én is ilyen bátor leszek, és semmit nem fogok feladni.

Február vége felé volt egy nagyon nagy élményem! Éppen ordítottam Anyának, hogy, jöjjön oda hozzám és játsszon velem, vagy vegyen az ölébe, amikor Apa letérdelt hozzám, elkezdte fújkálni a hasamat én meg nagyokat kacagtam hozzá. Ilyenkor jó volt látni Apáék arcán, hogy mennyire boldogok. Szóval ott tartottam, hogy nagyokat kacagtam, amikor egyszer csak Apa felkapott, de most sokkal feljebb emelt, mint máskor. Emelt, emelt és egyszer csak a nyakában landoltam. Elképesztő világ fogadott innen fentről! Láttam Anyát, ahogy mosolyogva felénk tart és a nővérkémet, ahogy játszik a szőnyegen. Boldogan kapaszkodtam Apa arcába és közben nagyokat kurjongatva kacagtam. Nagyon boldog voltam, csodás volt itt Apukám nyakában, ahogy gyengéden fogott, hogy le ne essek. Örömömbe többször belefúrtam az arcom illatos hajába és mosolyogtam, kacagtam! Újra előkerült az a villogós fekete doboz, Anyu a szeméhez emelte és úgy villogtatta. Annyira boldogok voltunk mindannyian!

Eljött a március is és a nőnap. Apával karján ülve, közösen köszöntöttük Anyut és Bogit szép színes virágokkal, amiket én természetesen folyamatosan meg akartam enni. :) Mindketten örültek nekünk, Anyutól puszikat, Bogitól odabújást kaptam. Egyre mozgékonyabb lettem, forogtam jobbra, balra és folyamatosan azon dolgoztam, hogy valahogy sikerüljön felülni. Valamiért több lett a nyálam is, folyamatosan folyt mindenfelé és az ínyecském is olyan furcsán feszített és néha olyan volt mintha csiklandoznák. Egyik ilyen csöpögős délutánon, mikor már mindenhonnan amerre jártam az én nyálamat kellett feltörölni, Apa a kezébe vett és az orromat cirógatva ezt mondta: - Szépen nyálzol kisfiam, nem mondom, jól beindultak a fogacskáid. Az esti fürdések előtt, Anya mindig játszott még velem egy utolsót. Annyira jó volt, hogy Anyu ilyenkor csak velem foglalkozott, felemelt repülőzött velem, a lábán lovagoltatott én pedig kacagtam, kacagtam és kacagtam. Nagyon hiányoznak ezek a percek... A fürdés, mint mondtam Apu reszortja volt. Miután rárakott a pelenkázóra és mielőtt elkezdett vetkőztetni, mindig játszott ő is egy kicsit velem. Úgy csinált, mintha harapdálná a pocakom, amin én mindig hatalmasakat nevettem. Mikor elindult a vetkőztetés és felhúzta a badimat, elkezdte a pocakomat fújkálni, ami annyira csiklandozott, hogy kacagnom kellett. Mielőtt beültetett a kádba, mindig körbenéztünk a fürdőszobában. Megnézhettem magam a tükörben, ami annyira muris volt, valamint egy kicsit ütögethettem és harapdálhattam a fürdőszoba szekrényen lógó zenélő műanyag Csibikét. A kis kádba mindig óvatosan rakott bele, majd odaadta az imádott, sípoló narancsszínű halacskát, a narihalit. Mint már meséltem nagyon szerettem Apuval fürdeni. Mindig nagyon figyelt rám és nagyon jól mulattunk fürdés közben. Nagyon, nagyon hiányoznak ezek a szép percek is...

Április. Pedig olyan csodásan indult... Egyre több mindenre figyeltem, a délutáni sétákon, hallgattam a madarak csiripelését és néztem az én Anyucikámat, ahogy tolja a babakocsimat, ha éppen nem aludtam. Mert általában, ahogy beraktak a babakocsiba rögtön elaludtam, és míg haza nem értünk végig alukáltam is. Ha Apa nem dolgozott, velünk jött sétálni és ez általában a hétvége volt. Ő a nővéremet tolta, Anya pedig engem, majd miután Anyu Bogival hazament ebédelni én Apuval még sétáltam egy háromnegyed órát. Ilyenkor mindig csöndes helyekre vitt, hogy nyugodtan tudjak aludni és közben sokszor elmesélte az elmúlt hét történéseit, vagy, hogy mi jár éppen a fejében. Néha még tanácsot is kért tőlem, persze én erre ilyenkor két horkantással válaszoltam. Mikor hazaértünk jöhetett a kajcsi, majd játék Anyával és Apával. A nagyszülők is sokat voltak velem hol Apué, hol Anyué. Leginkább az Apu szülei, mert ők már nyugdíjasok voltak és így több idejük volt. Mindig látszott, hogy nagyon szeretnek engem és a nővérkémet. Heti egyszer fel is jöttek hozzánk és olyankor vagy a Mama, vagy a Papa vállán pihengettem, vagy éppen ugrándoztam. Apa általában mikor megjött a munkából akkor csatlakozott hozzánk, és amikor belépett az ajtón és megláttam nagy kurjantgatásba és ugribugriba kezdtem örömömben. Jó volt látni, hogy ez milyen jól esik neki, hiszen sokkal kevesebbet tudott velünk lenni. Ilyenkor megpuszilt és csak úgy csillogott a szeme. Puszillak Apuci! :) Ezeken a napokon, egyik héten a Mama, másik héten a Papa segített fürdésnél Apának, és szórakoztattak engem és a nővérkémet.

Eljött a húsvét, majd a húsvét hétfő is. Anya aznap reggel csinosan felöltöztetett, Apa pedig elővette megint a villanós dobozt. Most már tudom, hogy ezt a dobozt hívják fényképezőnek, és amit vele csinálnak az a fénykép. Na, ilyen fényképet csinált rólam akkor is Apu párat. Tudom, hogy most is ezek a nagy kedvencei a rólam készült képek közül... Apa karján ülve, a kölnit közösen fogva locsoltuk meg Anyut, majd Bogit is. Bogi nagyokat mosolygott, Anya pedig egy nagy cuppanós puszikat nyomot az arcomra, melyeket én nagy kacajjal díjaztam. Édes, édes Anyucikám, hogy mennyire szerettem én az öledben pihenni, szerető kezeid ölelésében. Etetésnél mindig gyengéden ráraktam, kezecskémet a derekadra, hogy érezzem tested finom, melegét. Nagyon, nagyon szerettelek és szeretni foglak örökké Anyukám, te álltál hozzám a legközelebb, hiszen te voltál az én ANYUCIKÁM. Minden éjjel puszit nyomok a homlokodra, hogy nyugodtan alukálj. Meglocsoltuk a Mamát és Apa rokonait is, mindenhol nagy boldogan fújkáltam Apával közösen a kölnit. Ekkor április elején éreztem először valami furcsát, fürdés után, amikor Apu pelenkázott és felnyomta a lábaimat, hogy olyan furcsa valami, egy kicsit talán még fájt is ott belül... Picit sírtam is, de olyan gyorsan felvidított Apa, hogy a következő pillanatba már nevettem is. Szegény Apukám nem is sejtette, hogy valami nem stimmel, biztos azt hitte, hogy csak nagyon fáradt vagyok, hiszen az egyik pillanatban még pityogtam, a másikban pedig kacagtam. Egyébként nagyon boldogan teltek a napjaim, sokat játszottam és egyre több mindent tudtam csinálni. Míg el nem jött április 20-adika...