Az első pár bejegyzés Kislányom Boglárka eddigi életét fogja bemutatni a születésétől kezdve.
3 évet vártunk , sok sikertelen próbálkozáson, inszemináción, lombikon és a vele járó az anyákat nagyon megterhelő kezeléseken ( pl. a reggeli injekciók, amiket én adtam be) voltunk már túl, mire végül spontán terhességből megfogant Bogi. Pedig már készültünk a Laporoszkópiás műtétre, nem is akárhogy. A műtéti időpont megbeszélésének napján mivel nem jelentkezett ciklus biztos ami biztos a feleségem csinált egy terhes tesztet, ami pozitív lett.
Alig akartuk elhinni hiszen már a műtétre készültünk. Mondanom sem kell nagyon boldogok voltunk.
Maga a terhesség álomszerű, zökkenőmentes volt. Az ultrahangos kontrollok rendben voltak szépen fejlődött a pici lány. Aztán jött az utolsó uh…
Boglárkánál a 39. heti ultrahangon felfúvódott beleket láttak, majd 3 nappal később a kiírt napon megindították a szülést. Mivel a pici szívhangja leesett, a császármetszés mellett döntöttek. 2013. július 8-án, 2150 grammal és 47 cm-el született. Az apgár vizsgálatnál kiderült, hogy a vékonybél nem átjárható (ezért lett 9/10 az apgár értéke) a cukrot és a hőt sem tartotta így inkubátorba került és infúziót kapott. Azonnal az I. számú gyermekklinikára szállították, másnap megműtötték bélelzáródással, meconium ileusszal. Két hétre intenzívre került a vékonybelet kivezették és kapott egy stomazsákot. A meconium ileus miatt rögtön felvetődött a cisztás fibrózis gyanúja, és amikor lehetett el is kezdték ennek kivizsgálását. Bogi 2 hét után kikerült a gyerek sebészeti osztályra, centrál vénát és orrszondát is kapott.
A felépülési időszak hosszadalmas és nagyon göröngyös volt... mint egy hullámvasút. Sokszor azt hittük, hogy végre elindult valami, majd másnapra mikor mentünk a picihez újra visszaesett. Volt, hogy rosszabb volt a helyzet, mint előtte. Ráadásul többször fertőzések hátráltatták a felépülését, mint például a kórházban tartózkodásunk második hónapjában, amikor szóba került a stoma zárás a pocakjánál.
Szörnyű volt minden nap azon idegeskedni, hogy vajon másnap mi vár minket mikor megyünk hozzá. Feleségem napi 10 órákat töltött Bogi mellett és 3 óránként fejt, hogy ne apadjon el a teje mire a pici végre anyatejet is ehet. Ráadásul rendületlenül fagyasztottuk is a tejet, hogy mikor végre otthon leszünk, legyen majd mit adni neki. Egy idő után már a nagyszülők mélyhűtője is kezdett megtelni. A következő sokk akkor ért minket, amikor végre elkezdhetett anyatejet inni (szopizni) de kiderült, hogy nem hogy hízott, hanem inkább fogyott tőle. Így elkezdték próbálgatni a különböző tápszereket, de nem igazán haladtunk mindig vissza esett és újra visszakerült az orrszonda és kezdhettünk mindent elölről - cukros víz stb. Aztán az egyik tápszeres próbálkozás után jött a bélgyulladás, véres széklet, úgyhogy arra jutottak az orvosok, hogy valószínűleg tejfehérje allergiája van a gyermekünknek, jöhettek a tejmentes tápszerek. Az idő közben telt már 3 hónapja kórházban voltunk. Az orvosok egyébként nagyon lelkiismeretesek voltak folyamatosan konzultáltak keresték, hogy nincs e valami más betegség a háttérben, mert nem nagyon haladtunk egyről a kettőre. Az osztály főorvosa még hétvégén is érdeklődött, hogy van Bogika. Közben folyamatosan cserélődtek körülöttünk a kis betegek, szépen gyógyulgattak és hazamentek, mi pedig maradtunk...
Végül a neocat lett az a tápszer, ami kezdett beválni. Viszont nagyon nehezen haladtunk a mennyiségekkel. Egyébként is a 60 ml egy étkezésnél már örömujjongással járt, csak utána mindig jött a visszaesés és a hányás. Szóval haladtunk a neocattel, mint a csiga nagyon nehezen értük el még a 40 ml-t is, ráadásul próbáltuk alma lével ízesíteni, hogy jobb íze legyen, mert elképesztően rossz, keserű ez a tápszer. De ez legalább bevált, még most is ez az egyetlen folyadék, amit hajlandó meginni a kislányunk, csak már elhagytuk belőle az alma levet, pici cukorral ízesítjük és Fantomalttal kalorizáljuk.
Lassan azért haladtunk bezárták a stomát és végül elértük a 60 ml-t is a tápszerrel, de egyes etetéseknél, a nővéreknél esténként még mindig vissza- vissza hányt a pici. Nehezen hízott, és a hányások miatt is labilisnak ítélték. Mire közeledett a 4. kórházi hónap nem bírtuk már tovább. Megbeszéltük a feleségemmel megpróbáljuk elintézni, hogy legalább pár nap próbára engedjenek minket haza, hogy megnézzük, hátha a környezetváltozás segít és stabilabban fog enni a kislányunk, ráadásul féltünk nehogy megint elkapjon egy fertőzést és mindent megint elölről kelljen kezdeni.
Megkaptuk az engedélyt egy feltétellel, ha az elkövetkező egy hétben nem fog hányni a pici 3 napra haza mehetünk. Nap mint nap feszülten vártuk a reggelt, hogy milyen híreket kapunk. Majd eljött csütörtök este a szokásos este tíz órás telefon a kórházba tudtuk, ha minden jól megy, pénteken hazahozhatjuk Bogit. A nővérke kedves volt, de megemlítette, hogy Bogi kicsit visszahányt az esti etetés után. Levert a víz megkérdeztem tőle, hogy holnap azért haza jöhetünk e, mert végül is ez lehet, hogy csak bukás volt nem hányás. Ő erre csak azt felelte holnap majd a doktorúr eldönti. Pénteken feszülten vártuk, hogy mi lesz a döntés, Isten malmai természetesen lassan őröltek már majdnem dél volt mire megszületett a döntés. Az egyik nővérke közölte, hogy a doktor úr is csak egy kis bukásnak könyvelte el az esti esetet, úgyhogy lassan csomagoljunk, mert mehetünk haza persze egyenlőre 3 napra. Hihetetlen érzés volt, hogy végre hazavihetjük a picit, hogy olyanok lehetünk, mint egy igazi család. Ráadásul az ügyeletes doktornő még elmondta, ha hízunk ezalatt a három nap alatt végleg hazavihetjük Bogit, ha nem, vagy fogyunk akkor sajnos maradnia kell.
Az első nap estéjét így hát nagy izgalommal vártuk, hogy vajon fürdés előtt mit mutat majd a mérleg. Szépen mindent elkészítettünk, Bogiról lekerült a pelus és ráhelyeztük a mérlegre és vártuk, hogy végre megálljanak a digitális számok. Bogi nagyon mozgolódott így nagyon nem akart megállni a számfolyam. Egy kis fürdő könyvecskével sikerült lekötni egy picit a figyelmét így végre a mérleg meg ált egy értéken. 50 grammot híztunk!!! Ezek azok a helyzetek, amikor az ember igazán átérzi, hogy milyen az igazi boldogság. A harmadik nap végére 150 grammot híztunk! Nagyon örültünk és bíztunk benne, hogy végleg hazajöhetünk. A kórházban meglepődve és persze boldogan vették tudomásul, hogy milyen jót tett Boginak az otthonlét. Kivették a centrál vénáját és miután megkaptuk a papírokat négy hónap után végre hazamehettünk.
Hamarosan folytatom...
